Miskolc 27.9°C
Miskolc 27.9°C

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Kassa és Miskolc között megrendezett ultrafutó verseny. Az idei Kassa–Miskolc Ultramarathoniránt rekordközeli az érdeklődés, a szervezők szerint a nevezők száma már most meghaladja a korábbi évek adatait.
A határon átnyúló sportesemény különlegessége, hogy két országot köt össze, miközben a futók egy látványos, változatos útvonalon teljesíthetik a távot. A verseny Kassáról indul, majd a mezőny több települést érintve halad a magyar határ felé. A futók útja Hidasnémeti, Garadna, Felsőzsolca és Szirma érintésével vezet, a cél pedig Miskolcon, a Szent István téren lesz.
A több mint ötven kilométeres távot többféle formában is teljesíthetik a résztvevők. A verseny egyéniben, párosban, valamint öt- és tízfős váltócsapatokban is teljesíthető, így a profi futók mellett a hobbi sportolók is könnyebben bekapcsolódhatnak a megmérettetésbe.
A rendezvény nemcsak sportesemény, hanem fontos közösségi program is a két város számára. A Kassa és Miskolc közötti együttműködés egyik látványos példája, amely évről évre egyre több futót és szurkolót vonz a régióba.
A szervezők bíznak benne, hogy az idei verseny ismét emlékezetes hangulatban zajlik majd, és a résztvevők számára nemcsak a teljesített kilométerek, hanem a határon átnyúló közösségi élmény is különleges marad.
Fotó: BORA 94 Nonprofit Kft.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.